"Hogyan konzerválódnak az identitások, milyen lenyomatok maradnak meg a másikról, hogyan éljük át a jelenlétet és a hiányt? Milyen töredékekre emlékezünk, ha saját magunkról, vagy egy másik természeti lényről, házi kedvencünkről van szó? 
Milyen látható és nem látható rétegei vannak a szeretetnek, hogyan jelenik meg az intimitás, együttlét, közelség, milyen érzelmi tájat társítunk egy hozzánk közel álló élőlényhez? 
A macskák – ezek a titokzatos, sokarcú lények – lenyűgöző metaforái a maszkoknak. Egyszerre házi kedvencek és független túlélők, játékos tréfamesterek és méltóságteljes uralkodók, a természet vad teremtményei. A macska identitása sohasem állandó – pillanatról pillanatra változik, környezete, hangulata és kapcsolatai alakítják.
Ez a projekt arra mutat rá, hogy a maszkok mögött rejlő identitás nem kizárólag emberi sajátosság – a rituális maszkok a változás és átalakulás szimbolikus eszközei, melyek révén archetípusos formákat dolgoztam ki, amelyek nem közhelyesek de mégis kifejezik a macska lényegét. A kutatásom során kevés autentikus macska sziluettet találtam, így megalkottam a sajátjaimat. Először a macska csontvázát rajzoltam meg, hogy megértsem a formát, majd utána a sziluetett. Először nem fotó, hanem élő macskák után rajzoltam. 
A rituális álarcok és maszkok az átalakulás szimbolikus jelentésének hordozói, erre a problémára összpontosítottam a sorozattal.
A akvarellfesték médiuma különösen alkalmas a múlandóság és az emlékezés ábrázolására. A víz szétfut, beleivódik a papír szövetébe, ahogyan az emlék is szétoldódik az időben. A kontrollált véletlenek, vízfoltok, a pigment szétterjedése olyan effektusok, amelyek önmagukban is az átmenetet jelképezik. Egy-egy feketébe hajló víznyom vagy elmosódó kontúr a test felbomlását is megjelenítheti.
Az akvarell nem csupán technika, hanem metafora, élő és holt, az eltűnés megfordítása. Sorozatban festeni azt jelenti, hogy újra és újra kapcsolatba lépünk az emlékezéssel."