Alkotásom egyfajta társadalomkritika a modern kori képmutatásról és a kényszerű álarcokról egy giccsbe hajló bohóccal. A kép nem ítélkezik, csak tükröt tart a mai társadalomnak. Azt a pillanatot próbáltam ábrázolni, mikor a „shownak” vége, a néző pedig egy szerepében elfáradt, álarc mögé bújt embert lát.
​A „Pinokkió-orr” messziről ordítja a kérdést: hányszor hazudunk magunknak és a világnak nap mint nap, hogy jól vagyunk, miközben belül összetörünk? A merev gallér a megfelelési kényszer, a társadalmi elvárások szimbóluma, míg a kezében tartott, szakadt lufik a szertefoszlott, társadalom által kipukkasztott álmok, vágyak, mindenkinek vannak, amihez ragaszkodunk. Mikor a függöny legördül, nincs közönség, csak a valóság. Vajon mi van a maszk alatt? Mikor voltunk utoljára önmagunk? A mai közösségi média világa is ezt erősíti, egy végtelen álarcosbál, ahol generációk tűnnek el a szerepeik mögött. Úgy gondolom, a változáshoz az első lépés a felismerés kell legyen.